"Igen, ők azok. A nép, amely derékba tört, de mégis él. Büszke házak sarjai egytől egyig mind, akik soha nem hajoltak meg. Az emberek istene is ketté akarta a nemzetüket törni az átokkal, hasztalanul. Észak királya meg akarta szerezni őket, de ők keményen elutasították őt. Mi kellhet, hogy elpusztítsák őket?"
A Veronián maradt tündék és sötét tündék, noha elveszettnek hatnak, miután a népük legnagyobb része elhagyta a földrészt, korántsem adták fel a küzdelmet. Szétszóródtak Veronián, többé-kevésbé betagozódtak a városokba, és ott küzdenek vállt vállnak vetve a túlélésért.
Megítélés
Mióta a tündék nagy része elhagyta Veroniát, az ott maradtak is általános gúny tárgyává váltak: „A néped gyenge, gyenge és gyáva!” Hangzik el legtöbbször feléjük, tulajdonképpen a legtöbben megszűntek megkülönböztetni a nemes-és sötét tündéket, noha aki engedelmesen bevonul valamely seregbe, azt nagyobb atrocitás nem fogja érni.
A sötét tündék vallásáról
A sötét tündék, noha testvéreikhez hasonlóan ők is a természet egy formáját tisztelik, ám nem annak egész létét imádják, hanem a Holdat magát. Régen minden nagyobb self városban kellett lennie egy szentélynek, ami úgy volt kiépítve, hogy pont besüssön rajta a fény éjszakánként. A Hold három aspektusát különböztetik meg, de ebből csak kettőt tisztelnek: az egyik Hold Anya, aki a telihold formában jelenik meg s a termékenység jelképe, a másik Hold Apa, az újhold utáni első vékony sarló. Ő maga egyébként a háború aspektusa, s hajlított formáját utánozza sok jellegzetes és egzotikus éjfi fegyver. Az elfekkel ellentétben rendelkeznek papokkal, akik minden holdciklusban egy áldozatot hajtanak végre a két aspektusnak, a harmadik ( Az újhold, mely a Halált jelképezi) folyamán pedig tiltják a belépés a szentélyekbe. Három fontos ünnepük van, a két napéjegyenlőség, s a téli időszámítás kezdete, ugyanis ilyenkor többször pillanthatják meg a Holdat. Holdpap csakis a legvilágosabb bőrű sötételfekből lehet, ugyanis ezen rasszt gyakran " Hold által csókolt"-nak tartják. Szívesen fogyasztanak alkoholt, illetve hallucinogén gombákat, utóbbiakat főleg vallási szempontból. A sötételfek szerint aki meghal, az égbe kerül és a Hold társa, csillag lesz belőle. Időnként, amikor hullócsillagot látnak, azt tartják, hogy azok régi, nagy nevű hősök, akik visszatértek erre a folder nyugodni.
Defenders of the Emerald Leaf / A smaragdlevél védelmezői
“Először az emberek vezetőségének kellene behódolnunk, most pedig valami faistenségnek, aki állítólag eljött és elvitte a Tünde-erdőt, meg a többi tündét is. Hát, azt mondom, menjenek a pokolba. Előbb adja vissza a társaimat, aztán fogom én őt tisztelni.”
Egy csapat tünde, túlnyomóan druidák, akik még mesélnek történeteket arról, hogy hajdanán egy másik világban éltek, és a szó legszorosabb értelmében egyek voltak a természettel. Álmuk és céljuk, hogy egy nap egyesülhessenek testvéreikkel Anwnnban, a thuaták földjén. Rejtekezve és kevesen bár, de tisztelik őket, és különféle mágiákon kísérleteznek, amelyek segítségével rájöhetnek, hogyan lehetne még egy olyan kaput nyitni, amellyel esetleg átjuthatnak oda. A politikából nem nagyon veszik ki a részüket.
Tünde Ellenállók Csapata[/size]
Vezető: Kieran Stormblade
Azon a kis erdőrészen, ami még megmaradt a Tünde erdőből, összegyűlt egy csapat, akik azon igyekeznek, hogy helyreállítsák a tündék létjogosultságát és presztízsét Veronián. Afféle lázadóknak mondhatók, agresszív módszerekhez nem gyakran folyamodnak, azonban küzdenek a tündék elnyomása ellen és céljuk egy integrált, újra megerősödött tünde királyság vagy legalább olyan központ létrehozása, ahol úgy, mint rég, megbecsülésben és biztos jövőt ígérő reménnyel nevelhetik a következő generációt.
Kannibál szekta[/size]
Vezető: Ismeretlen
Vallási fanatikus sötételfek csoportja, akikFinsterwald közelében tengetik rejtőzködő életüket. Sok legenda kering róluk, urbánus legendák, nem tudni, melyik igaz és melyik nem, ám állítólag akár a vadak, gyerekeket rabolnak el, vagy akár idősebbeket is, ha be tudják őket cserkészni, és mivel ők az árnyak gyermekei, bizony gyakran be tudják. Azt mesélik, elfogyasztják a húsukat, hogy ezzel erőt nyerjenek és az adott személy eszenciája így az övék legyen. Éppen ezért az áldozatokból általában csak csontok maradnak.
Még a sötételfek társadalma sem olyan elvetemült, hogy jó szemmel nézze jelenlétüket, ezért általában ez a csapat elkerüli a nyílt találkozást bárminemű értelmes fajokból álló frakcióval. Maguknak valóak és egymás között tevékenykednek a sötétben.
A tündék ünnepeiről általában
Természeti népként és benne hívőként a tündék a természet változásait ünneplik meg, egy-egy jeles napot kijelölve erre, ezen kívül pedig, a Nappal és az éjszaka változásainak fontos pontjait tartják számon. Így a nyolc ünnep a következő:
A tündék feljegyzései szerint ezeket már az óvilágban is ünnepelték az őseik, és sosem érezték szükségét, hogy változtassanak ezen a jó szokáson. Néhány helyen még fellelhetőek az ünnepek régi nevei az ősi nyelvükön, de már ezeket már szinte egyáltalán nem használják. A csillagászati eseményhez kötődő időpontok alkalmazkodtak a Veroniai viszonyokhoz, így a pontos dátumban lehet eltérés Veronia és Terra világa között.
Rügyfakadás
A tünde újév mindig pont fél úton tartandó a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség között. A két napos ünnep alatt számos szertartást végeznek a druidák, és általában kedvelt nap a jóslásra is, amikor főképp azt szeretnék megtudakolni a tündék, hogy vajon mit hoz majd nekik az következő év. Mivel nincsen egy nagy vallási központjuk, ezért minden településen elvégzik az újévhez kötődő szertartásokat, amiket jellemzően az adott település rangidős druidája vezet. Az év utolsó napján megnézik az éléskamrákat, hogy mennyi ennivaló maradt meg. Délután egy nagy hálaadó szertartás következik, hogy a természet elengedő élelmet és tűzifát adott nekik erre a télre is. Ez többnyire csöndes, de közös imádkozást jelent, majd a maradékokat újraosztják a faluban egymás között, hiszen ami innentől maradt az már több, mint amire feltétlenül szükségük volt. Lakomát azonban nem csapnak belőle, félnek, hogy ha a tél még indít egy utolsó rohamot tavasz elején, akkor szükségük lesz a tartalékokra. Ez után a közös ima után vonulnak el a druidák vezetésével megnézni, hogy a fák rügyei kipattantak-e már. Az első ágat, amin kipattant rügyet találnak, rendszerint levágják, majd elviszik a szentélybe, ahol kigyökereztetik, és idővel elültetik, hogy részévé váljon a szentélynek, így bővülnek évről évre. Ha leszállt az éj nagy tüzet gyújtanak a falu közepén, amit körbetáncolnak, közösen énekelve, leginkább régi balladákat és történeteket. Ilyenkor kiteszik nagy kondérokba főni a különböző szívmelengető italokat, többnyire forralt borokat, klasszikus szőlőből és almaborból. Ez nem a féktelen mulatozás ünnepe, inkább egy családias közösségi ünneplés. A gyerekek is sokáig fennmaradhatnak, és többnyire az idősek mindenféle régi mesével szórakoztatják őket, bár ilyenkor van igazán idénye a tanmesék újbóli elismétlésének is. Az éjszaka legkedveltebb tevékenysége ilyenkor a jóslás. Szinte mindenben a jelet keresik, amiből megtudhatják, mire számíthatnak az új évben. Alakzatokat a csillagokban, a fűszerek elrendeződése a kondérban, vagy, hogy milyen alakot vesz fel a máglyából felszálló füst. Ezt képesek túlzásba is vinni. Az új év első napján közös szertartások nincsenek, ugyanakkor beivódtak különböző rituálék a vallási életbe. A reggelt (vagy délutánt, ha előző éjjel sokáig tartott a mulatás) mindig egy hosszan tartó fürdéssel kezdik, hogy megtisztulva kezdhessék el a következő évet, és ahogyan a természet megújul tavasszal, úgy ők is megújuljanak. Legjobbnak a folyó vagy patakvizet tartják ilyenkor a fürdésre, hogy a sodrás messze vigye a rossz dolgokat. Nagy szokása van, hogy ilyenkor a régi haragosok megbocsájtanak egymásnak, vagy esetleg adósságokat engedjenek el. Ilyenkor minden „első” dolognak jelentőséget tulajdonítanak, az első étkezésnek, az első szónak, szerelmesek az első csóknak és ezt igyekeznek számon is tartani. Az újév első napján született csecsemőket is különleges lelkesedés övezi, általában a család ilyenkor meg szokta fogadni, hogy druidát nevel a gyerekből. A közigazgatásban is fontos nap ez, a megújulás tiszteletére szeretik ilyenkor intézni a különböző beiktatásokat, hivatalos ceremóniákat, ha valaki új foglalja el a hivatalát. Az uralkodókat is mindig új év első napján koronázzák meg.
Virágbontó
Az emberek ezt az éjszakát Walpurgisnak hívják, és ha lehet a legmegosztóbb ünnep az emberek szemében, mégis ez az a tünde ünnep, aminek az ünnepléséből a legtöbb másfajú is kiveszi a részét. A virágbontó nevet arról kapta, hogy összességében ekkor virágzik a legtöbb fa, és ekkor a legszínesebb az egész Tünde Királyság, ami nagy örömmel tölti el a lakóit. Így a délelőttöt többnyire piknikzéssel szokták tölteni, valamilyen virágzó lugasban, ezeken a helyeken gyakran lépni sem lehet a tömegtől. A Virágbontó másfelől viszont termékenységünnep is, hiszen a virágok megporzásából fakadnak a gyümölcsök, és számos növény elültetése is ekkor történik a földművelő falvakban. Az ünnepségek délután kezdődnek, de általában nagyobb vidékenként jelölnek ki egy-egy tisztást, ahol hatalmas máglyákat állítanak fel és asztalokat étellel, amiből mindenki annyit vehet, amennyi jól esik. Általában számos bárdot is meghívnak az ilyen ünnepségekre, hogy vidám dalokkal szórakoztassák a tömegeket, akik ilyenkor összegyűlnek, bár az este végére a zenét inkább dobolás és kurjongatás adja már. Nem szoktak törődni az időjárási viszonyokkal sem, hőségben és viharban ugyanúgy megtartják az ünnepet a szabad ég alatt – bár a gyakorlatiasság kedvéért olyankor felállítanak egy-egy sátrat is, ahova be lehet húzódni, ha nagyon muszáj, és a résztvevők még vannak olyan állapotban, hogy az eső eljusson a tudatukig. A nemestündék ezen az estén előszeretettel fogyasztanak tudatmódosító szereket, hogy egyetlen éjszakára levetkőzzék civilizált mivoltukat, és visszatérjenek az anyatermészethez. Ezeket többnyire belekeverik az italokba, szinte egyik ital sem mentes tőlük, még a víz sem, de belesütik süteményekbe is. Növénykeverékekkel megtöltött kis zsákocskákat osztogatnak, amit a tűzbe kell szórni, így annak a füstje is bódító hatású lesz. Kevés ruhát viselnek ilyenkor, azok is könnyűek és légiesek, viszont gyakori kiegészítő a virágkoszorú, sok helyen az új vendégeknek kérés nélkül is a fejébe nyomnak egyet. A civilizált viselkedés eltűnésével az erkölcsök is fellazulnak ezen az éjszakán, és nem egy virágbontó estéje fülledt már szemérmetlen orgiába. Az egymással üzekedő párok (vagy csoportok) látványa itt megszokott, ezen az estén igen sok tünde poronty szokott megfoganni, de mindig áldásnak tekintik őket. A leghíresebb és legnagyobb ünnepség egyébként a Witchglade-i Walpurgis, a környező fogadókban már egy héttel korábban sem nagyon lehet szobát kapni.
Aratás
A bőség ünnepe első sorban. Ekkorra már a tünde erdő minden táján végeztek a gabonafélék betakarításával, az éléskamrák pedig még roskadásig vannak a nyári gyümölcsökkel és zöldségekkel. Az aratás ünnepének reggelén a druidák megáldják a termést, majd a tündék közösen hálát mondanak a Természetnek, hogy az bőségesen ellátta őket élelemmel. A hálaadó ima többnyire énekekből áll, amik mind a természet szépségét és nagyságát dicsérik. Számos helyen szoktak ilyenkor játékokat rendezni, főleg sportversenyeket, ahol az ifjak összemérhetik a tudásukat és állóképességüket egymással, futás, úszás, íjászat, esetleg ökölvívás mind van a terítéken, akiket pedig nem érdekelnek az ilyen versenyek, azok rendszeresen vadászatokon vesznek részt. A győzteseknek általában jár valami jelképes jutalom, többnyire egy koszorú, amit csupa ehető dologból állítanak össze. Este nagy ünnepség kezdődik, egy hatalmas lakoma, amire mindenki hivatalos. Az asztalok roskadásig vannak megrakva különböző tünde különlegességekkel, az aznap elejtett vadakkal, és a legszebb gyümölcsökkel. Különlegesség, hogy igyekeznek a legpompásabb és legkülönlegesebb színes süteményekkel is előállni ezeken az estéken, amiknek szintén külön versenyt rendeznek. Nem jár valódi díjjal, de mindenképpen nagy dicsőség. Zephyrantesben az aratás ünnepén az uralkodó adja mindig a legfényűzőbb lakomát Veronia-szerte, amire általában a többi faj vezetői és nagykövetei hivatalosak, így az egész egyben egy évente megrendezett diplomáciai esemény is. A hatalmas lakomát elméletileg fogadás követi tánccal és énekléssel, de aggira általában már senki sem tud megmozdulni. Az ezen a napon megevett gyümölcsök és zöldségek magjait összegyűjtik, majd másnap a druidák megáldják őket és szétszórják a környező erdőben. A tündék hite szerint ezekből a magokból csodálatos növények fognak nőni, némelyiknek a gyümölcse mágikus erővel bírhat. Ezen a napon csak úgy eldobni bármit is nagyon nagy tiszteletlenségnek számít.
Elmúlás
Az utolsó levelek lehullásakor beköszönt a tél a Tünde Erdőbe. A természet pihenni tér, és az elmúlás napját tartják a hosszú vegetációs időszak kezdetének, amikor egy kicsit minden megáll a mozgásban. Az elmúlás ennek értelmében inkább egy csöndesebb, befelé fordulóbb ünnep, és az egyetlen, amikor a druidák állatáldozatot mutatnak be, a maradványait pedig nem felhasználják, hanem elégetik. Ez a szokás még a legősibb időkre vezethető vissza és számos magyarázata van, többek között hogy a füsttel az állat szelleme is a levegőbe távozik, és azon az éjszakán megvédi majd őket a többi, ártó szándékú szellemtől. Éppen ezért mindig erős testfelépítésű, vadabb természetű áldozati állatot választanak. Ezen a napon a nagyobb családok is próbálnak egy helyre összegyűlni, vannak, akik meglátogatják az őseik sírják, de jellemzőbb, hogy egy közös, egyszerű ebéd után inkább történeteket mesélnek a már elhunyt családtagokról, akkor is, hogyha azok már nem többek mendemondáknál vagy legendáknál. Valamilyen módon megemlékeznek a híres ősökről, a művészibb hajlamúak előszeretettel készítenek ilyenkor festményeket, vagy szedik rímbe a rokon hőstetteit. Ha leszállt az este a családok szigorúan bezárkóznak a házakba a gonosz szellemek elől, ezek a történetek pedig inkább átfordulnak a legendás hősökről mesélésbe, a múlt balladai homályába vesző csatákról és uralkodókról beszélnek ilyenkor, és megemlékeznek a Szakadáskor más világokban rekedt tünde testvéreikről is, késik a természetet, hogy vigyázzanak rájuk is, habár messze sodródtak, más világokba. Számos embertudós, aki a tündékkel foglalkozik, de még ők maguk is úgy tartják, hogy ez a közös emlékezés segít abban, hogy a tündék ennyire meg tudták őrizni a gyökereiket. Szokás még az ablakokba és az ajtó elég különböző lámpásokat kitenni, hogy az eltévedt lelkek és botor vándorok hazataláljanak. Ha Elmúlás éjjelén egy idegen kopogtat be egy tünde otthonba, azt minden esetben megvendégelik, és megkérik, hogy mesélje el ő is a saját famíliájának vagy hőseinek a történetét, így gyarapítva a közös emlékezetet.
Albert Bromm, hellenburgi krónikás
A Veronián maradt tündék és sötét tündék, noha elveszettnek hatnak, miután a népük legnagyobb része elhagyta a földrészt, korántsem adták fel a küzdelmet. Szétszóródtak Veronián, többé-kevésbé betagozódtak a városokba, és ott küzdenek vállt vállnak vetve a túlélésért.
~:O:~
Megítélés
Mióta a tündék nagy része elhagyta Veroniát, az ott maradtak is általános gúny tárgyává váltak: „A néped gyenge, gyenge és gyáva!” Hangzik el legtöbbször feléjük, tulajdonképpen a legtöbben megszűntek megkülönböztetni a nemes-és sötét tündéket, noha aki engedelmesen bevonul valamely seregbe, azt nagyobb atrocitás nem fogja érni.
A sötét tündék vallásáról
A sötét tündék, noha testvéreikhez hasonlóan ők is a természet egy formáját tisztelik, ám nem annak egész létét imádják, hanem a Holdat magát. Régen minden nagyobb self városban kellett lennie egy szentélynek, ami úgy volt kiépítve, hogy pont besüssön rajta a fény éjszakánként. A Hold három aspektusát különböztetik meg, de ebből csak kettőt tisztelnek: az egyik Hold Anya, aki a telihold formában jelenik meg s a termékenység jelképe, a másik Hold Apa, az újhold utáni első vékony sarló. Ő maga egyébként a háború aspektusa, s hajlított formáját utánozza sok jellegzetes és egzotikus éjfi fegyver. Az elfekkel ellentétben rendelkeznek papokkal, akik minden holdciklusban egy áldozatot hajtanak végre a két aspektusnak, a harmadik ( Az újhold, mely a Halált jelképezi) folyamán pedig tiltják a belépés a szentélyekbe. Három fontos ünnepük van, a két napéjegyenlőség, s a téli időszámítás kezdete, ugyanis ilyenkor többször pillanthatják meg a Holdat. Holdpap csakis a legvilágosabb bőrű sötételfekből lehet, ugyanis ezen rasszt gyakran " Hold által csókolt"-nak tartják. Szívesen fogyasztanak alkoholt, illetve hallucinogén gombákat, utóbbiakat főleg vallási szempontból. A sötételfek szerint aki meghal, az égbe kerül és a Hold társa, csillag lesz belőle. Időnként, amikor hullócsillagot látnak, azt tartják, hogy azok régi, nagy nevű hősök, akik visszatértek erre a folder nyugodni.
Kisebb tünde csoportosulások
Defenders of the Emerald Leaf / A smaragdlevél védelmezői
“Először az emberek vezetőségének kellene behódolnunk, most pedig valami faistenségnek, aki állítólag eljött és elvitte a Tünde-erdőt, meg a többi tündét is. Hát, azt mondom, menjenek a pokolba. Előbb adja vissza a társaimat, aztán fogom én őt tisztelni.”
Gavin Stormlake, tünde zsoldos
Vezető: Evelyn Woodspring, tűzdruidaEgy csapat tünde, túlnyomóan druidák, akik még mesélnek történeteket arról, hogy hajdanán egy másik világban éltek, és a szó legszorosabb értelmében egyek voltak a természettel. Álmuk és céljuk, hogy egy nap egyesülhessenek testvéreikkel Anwnnban, a thuaták földjén. Rejtekezve és kevesen bár, de tisztelik őket, és különféle mágiákon kísérleteznek, amelyek segítségével rájöhetnek, hogyan lehetne még egy olyan kaput nyitni, amellyel esetleg átjuthatnak oda. A politikából nem nagyon veszik ki a részüket.
Tünde Ellenállók Csapata[/size]
Vezető: Kieran Stormblade
Azon a kis erdőrészen, ami még megmaradt a Tünde erdőből, összegyűlt egy csapat, akik azon igyekeznek, hogy helyreállítsák a tündék létjogosultságát és presztízsét Veronián. Afféle lázadóknak mondhatók, agresszív módszerekhez nem gyakran folyamodnak, azonban küzdenek a tündék elnyomása ellen és céljuk egy integrált, újra megerősödött tünde királyság vagy legalább olyan központ létrehozása, ahol úgy, mint rég, megbecsülésben és biztos jövőt ígérő reménnyel nevelhetik a következő generációt.
Kannibál szekta[/size]
Vezető: Ismeretlen
Vallási fanatikus sötételfek csoportja, akikFinsterwald közelében tengetik rejtőzködő életüket. Sok legenda kering róluk, urbánus legendák, nem tudni, melyik igaz és melyik nem, ám állítólag akár a vadak, gyerekeket rabolnak el, vagy akár idősebbeket is, ha be tudják őket cserkészni, és mivel ők az árnyak gyermekei, bizony gyakran be tudják. Azt mesélik, elfogyasztják a húsukat, hogy ezzel erőt nyerjenek és az adott személy eszenciája így az övék legyen. Éppen ezért az áldozatokból általában csak csontok maradnak.
Még a sötételfek társadalma sem olyan elvetemült, hogy jó szemmel nézze jelenlétüket, ezért általában ez a csapat elkerüli a nyílt találkozást bárminemű értelmes fajokból álló frakcióval. Maguknak valóak és egymás között tevékenykednek a sötétben.
Hasznos érdekességek
A tündék ünnepeiről általában
Természeti népként és benne hívőként a tündék a természet változásait ünneplik meg, egy-egy jeles napot kijelölve erre, ezen kívül pedig, a Nappal és az éjszaka változásainak fontos pontjait tartják számon. Így a nyolc ünnep a következő:
- Rügyfakadás – a tavasz első napja, egyben a tünde újév is, félúton a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség között.
- Tavaszi Napéjegyenlőség
- Virágbontó - a napéjegyenlőség és a napforduló között félúton.
- Nyári napforduló
- Aratás – a napforduló és az őszi napéjegyenlőség között félúton
- Őszi Napéjegyenlőség
- Elmúlás – a nap-éj egyenlőség és a téli napforduló között félúton Téli napforduló
A tündék feljegyzései szerint ezeket már az óvilágban is ünnepelték az őseik, és sosem érezték szükségét, hogy változtassanak ezen a jó szokáson. Néhány helyen még fellelhetőek az ünnepek régi nevei az ősi nyelvükön, de már ezeket már szinte egyáltalán nem használják. A csillagászati eseményhez kötődő időpontok alkalmazkodtak a Veroniai viszonyokhoz, így a pontos dátumban lehet eltérés Veronia és Terra világa között.
Rügyfakadás
A tünde újév mindig pont fél úton tartandó a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség között. A két napos ünnep alatt számos szertartást végeznek a druidák, és általában kedvelt nap a jóslásra is, amikor főképp azt szeretnék megtudakolni a tündék, hogy vajon mit hoz majd nekik az következő év. Mivel nincsen egy nagy vallási központjuk, ezért minden településen elvégzik az újévhez kötődő szertartásokat, amiket jellemzően az adott település rangidős druidája vezet. Az év utolsó napján megnézik az éléskamrákat, hogy mennyi ennivaló maradt meg. Délután egy nagy hálaadó szertartás következik, hogy a természet elengedő élelmet és tűzifát adott nekik erre a télre is. Ez többnyire csöndes, de közös imádkozást jelent, majd a maradékokat újraosztják a faluban egymás között, hiszen ami innentől maradt az már több, mint amire feltétlenül szükségük volt. Lakomát azonban nem csapnak belőle, félnek, hogy ha a tél még indít egy utolsó rohamot tavasz elején, akkor szükségük lesz a tartalékokra. Ez után a közös ima után vonulnak el a druidák vezetésével megnézni, hogy a fák rügyei kipattantak-e már. Az első ágat, amin kipattant rügyet találnak, rendszerint levágják, majd elviszik a szentélybe, ahol kigyökereztetik, és idővel elültetik, hogy részévé váljon a szentélynek, így bővülnek évről évre. Ha leszállt az éj nagy tüzet gyújtanak a falu közepén, amit körbetáncolnak, közösen énekelve, leginkább régi balladákat és történeteket. Ilyenkor kiteszik nagy kondérokba főni a különböző szívmelengető italokat, többnyire forralt borokat, klasszikus szőlőből és almaborból. Ez nem a féktelen mulatozás ünnepe, inkább egy családias közösségi ünneplés. A gyerekek is sokáig fennmaradhatnak, és többnyire az idősek mindenféle régi mesével szórakoztatják őket, bár ilyenkor van igazán idénye a tanmesék újbóli elismétlésének is. Az éjszaka legkedveltebb tevékenysége ilyenkor a jóslás. Szinte mindenben a jelet keresik, amiből megtudhatják, mire számíthatnak az új évben. Alakzatokat a csillagokban, a fűszerek elrendeződése a kondérban, vagy, hogy milyen alakot vesz fel a máglyából felszálló füst. Ezt képesek túlzásba is vinni. Az új év első napján közös szertartások nincsenek, ugyanakkor beivódtak különböző rituálék a vallási életbe. A reggelt (vagy délutánt, ha előző éjjel sokáig tartott a mulatás) mindig egy hosszan tartó fürdéssel kezdik, hogy megtisztulva kezdhessék el a következő évet, és ahogyan a természet megújul tavasszal, úgy ők is megújuljanak. Legjobbnak a folyó vagy patakvizet tartják ilyenkor a fürdésre, hogy a sodrás messze vigye a rossz dolgokat. Nagy szokása van, hogy ilyenkor a régi haragosok megbocsájtanak egymásnak, vagy esetleg adósságokat engedjenek el. Ilyenkor minden „első” dolognak jelentőséget tulajdonítanak, az első étkezésnek, az első szónak, szerelmesek az első csóknak és ezt igyekeznek számon is tartani. Az újév első napján született csecsemőket is különleges lelkesedés övezi, általában a család ilyenkor meg szokta fogadni, hogy druidát nevel a gyerekből. A közigazgatásban is fontos nap ez, a megújulás tiszteletére szeretik ilyenkor intézni a különböző beiktatásokat, hivatalos ceremóniákat, ha valaki új foglalja el a hivatalát. Az uralkodókat is mindig új év első napján koronázzák meg.
Virágbontó
Az emberek ezt az éjszakát Walpurgisnak hívják, és ha lehet a legmegosztóbb ünnep az emberek szemében, mégis ez az a tünde ünnep, aminek az ünnepléséből a legtöbb másfajú is kiveszi a részét. A virágbontó nevet arról kapta, hogy összességében ekkor virágzik a legtöbb fa, és ekkor a legszínesebb az egész Tünde Királyság, ami nagy örömmel tölti el a lakóit. Így a délelőttöt többnyire piknikzéssel szokták tölteni, valamilyen virágzó lugasban, ezeken a helyeken gyakran lépni sem lehet a tömegtől. A Virágbontó másfelől viszont termékenységünnep is, hiszen a virágok megporzásából fakadnak a gyümölcsök, és számos növény elültetése is ekkor történik a földművelő falvakban. Az ünnepségek délután kezdődnek, de általában nagyobb vidékenként jelölnek ki egy-egy tisztást, ahol hatalmas máglyákat állítanak fel és asztalokat étellel, amiből mindenki annyit vehet, amennyi jól esik. Általában számos bárdot is meghívnak az ilyen ünnepségekre, hogy vidám dalokkal szórakoztassák a tömegeket, akik ilyenkor összegyűlnek, bár az este végére a zenét inkább dobolás és kurjongatás adja már. Nem szoktak törődni az időjárási viszonyokkal sem, hőségben és viharban ugyanúgy megtartják az ünnepet a szabad ég alatt – bár a gyakorlatiasság kedvéért olyankor felállítanak egy-egy sátrat is, ahova be lehet húzódni, ha nagyon muszáj, és a résztvevők még vannak olyan állapotban, hogy az eső eljusson a tudatukig. A nemestündék ezen az estén előszeretettel fogyasztanak tudatmódosító szereket, hogy egyetlen éjszakára levetkőzzék civilizált mivoltukat, és visszatérjenek az anyatermészethez. Ezeket többnyire belekeverik az italokba, szinte egyik ital sem mentes tőlük, még a víz sem, de belesütik süteményekbe is. Növénykeverékekkel megtöltött kis zsákocskákat osztogatnak, amit a tűzbe kell szórni, így annak a füstje is bódító hatású lesz. Kevés ruhát viselnek ilyenkor, azok is könnyűek és légiesek, viszont gyakori kiegészítő a virágkoszorú, sok helyen az új vendégeknek kérés nélkül is a fejébe nyomnak egyet. A civilizált viselkedés eltűnésével az erkölcsök is fellazulnak ezen az éjszakán, és nem egy virágbontó estéje fülledt már szemérmetlen orgiába. Az egymással üzekedő párok (vagy csoportok) látványa itt megszokott, ezen az estén igen sok tünde poronty szokott megfoganni, de mindig áldásnak tekintik őket. A leghíresebb és legnagyobb ünnepség egyébként a Witchglade-i Walpurgis, a környező fogadókban már egy héttel korábban sem nagyon lehet szobát kapni.
Aratás
A bőség ünnepe első sorban. Ekkorra már a tünde erdő minden táján végeztek a gabonafélék betakarításával, az éléskamrák pedig még roskadásig vannak a nyári gyümölcsökkel és zöldségekkel. Az aratás ünnepének reggelén a druidák megáldják a termést, majd a tündék közösen hálát mondanak a Természetnek, hogy az bőségesen ellátta őket élelemmel. A hálaadó ima többnyire énekekből áll, amik mind a természet szépségét és nagyságát dicsérik. Számos helyen szoktak ilyenkor játékokat rendezni, főleg sportversenyeket, ahol az ifjak összemérhetik a tudásukat és állóképességüket egymással, futás, úszás, íjászat, esetleg ökölvívás mind van a terítéken, akiket pedig nem érdekelnek az ilyen versenyek, azok rendszeresen vadászatokon vesznek részt. A győzteseknek általában jár valami jelképes jutalom, többnyire egy koszorú, amit csupa ehető dologból állítanak össze. Este nagy ünnepség kezdődik, egy hatalmas lakoma, amire mindenki hivatalos. Az asztalok roskadásig vannak megrakva különböző tünde különlegességekkel, az aznap elejtett vadakkal, és a legszebb gyümölcsökkel. Különlegesség, hogy igyekeznek a legpompásabb és legkülönlegesebb színes süteményekkel is előállni ezeken az estéken, amiknek szintén külön versenyt rendeznek. Nem jár valódi díjjal, de mindenképpen nagy dicsőség. Zephyrantesben az aratás ünnepén az uralkodó adja mindig a legfényűzőbb lakomát Veronia-szerte, amire általában a többi faj vezetői és nagykövetei hivatalosak, így az egész egyben egy évente megrendezett diplomáciai esemény is. A hatalmas lakomát elméletileg fogadás követi tánccal és énekléssel, de aggira általában már senki sem tud megmozdulni. Az ezen a napon megevett gyümölcsök és zöldségek magjait összegyűjtik, majd másnap a druidák megáldják őket és szétszórják a környező erdőben. A tündék hite szerint ezekből a magokból csodálatos növények fognak nőni, némelyiknek a gyümölcse mágikus erővel bírhat. Ezen a napon csak úgy eldobni bármit is nagyon nagy tiszteletlenségnek számít.
Elmúlás
Az utolsó levelek lehullásakor beköszönt a tél a Tünde Erdőbe. A természet pihenni tér, és az elmúlás napját tartják a hosszú vegetációs időszak kezdetének, amikor egy kicsit minden megáll a mozgásban. Az elmúlás ennek értelmében inkább egy csöndesebb, befelé fordulóbb ünnep, és az egyetlen, amikor a druidák állatáldozatot mutatnak be, a maradványait pedig nem felhasználják, hanem elégetik. Ez a szokás még a legősibb időkre vezethető vissza és számos magyarázata van, többek között hogy a füsttel az állat szelleme is a levegőbe távozik, és azon az éjszakán megvédi majd őket a többi, ártó szándékú szellemtől. Éppen ezért mindig erős testfelépítésű, vadabb természetű áldozati állatot választanak. Ezen a napon a nagyobb családok is próbálnak egy helyre összegyűlni, vannak, akik meglátogatják az őseik sírják, de jellemzőbb, hogy egy közös, egyszerű ebéd után inkább történeteket mesélnek a már elhunyt családtagokról, akkor is, hogyha azok már nem többek mendemondáknál vagy legendáknál. Valamilyen módon megemlékeznek a híres ősökről, a művészibb hajlamúak előszeretettel készítenek ilyenkor festményeket, vagy szedik rímbe a rokon hőstetteit. Ha leszállt az este a családok szigorúan bezárkóznak a házakba a gonosz szellemek elől, ezek a történetek pedig inkább átfordulnak a legendás hősökről mesélésbe, a múlt balladai homályába vesző csatákról és uralkodókról beszélnek ilyenkor, és megemlékeznek a Szakadáskor más világokban rekedt tünde testvéreikről is, késik a természetet, hogy vigyázzanak rájuk is, habár messze sodródtak, más világokba. Számos embertudós, aki a tündékkel foglalkozik, de még ők maguk is úgy tartják, hogy ez a közös emlékezés segít abban, hogy a tündék ennyire meg tudták őrizni a gyökereiket. Szokás még az ablakokba és az ajtó elég különböző lámpásokat kitenni, hogy az eltévedt lelkek és botor vándorok hazataláljanak. Ha Elmúlás éjjelén egy idegen kopogtat be egy tünde otthonba, azt minden esetben megvendégelik, és megkérik, hogy mesélje el ő is a saját famíliájának vagy hőseinek a történetét, így gyarapítva a közös emlékezetet.